08-01-15 2008. jan. 15. 21:55
Készségek és képességek
A
képesség egy lehetőség, az egyén rátermettsége arra, hogy bizonyos gyakorlás
után bizonyos készségeket vagy jártasságokat sajátítson el. A készség a
cselekvés automatizált eleme, amely a tudat közvetlen ellenőrzése nélkül funkcionál,
és sikert eredményez.
Ha
azt kellene leírnom, mi volt életem legnagyobb sikere akkor azt mondanám, hogy
nem létezett ilyen. Sok képességem és késségem van, mellyel rengeteg mindenben
sikert értem el. Kiemelkedő számomra nincs, de tudom, érzem, valami nagy dolog
vár, melyhez majd mindegyiket fel fogom használni. Próbáltam azért barátoktól
megkérdezni, hogy szerintük mi az, ami életem sikerét hozta eddig. Tudom, ezt
nekem kéne tudni. Érdekes mód, minden megkérdezettől azt a választ kaptam, hogy
életem sikere segítőkésségemben rejlik. Ezen, jobban elgondolkodva arra
jutottam, hogy igazat kell adnom. Végiggondolva eddigi életemet rájöttem,
szinte mindenkinek szívesen segítek, ahol csak tudok, akaratlanul is. Az összes
képességemet mindig törekedtem tökéletesíteni, hisz ki tudja, hogy kinek miben
lesz majd szüksége rám.
1996-ban, édesapám halála után
megváltozott bennem a világ. Ezt tekintem életem kezdetének. Innentől kezdve
jobban odafigyeltem az emberekre, a dolgok miértjére. Kerestem az összefüggést,
hasonlóságot, párhuzamot az életben, az emberekben és minden tevékenységben.
Mindenkinek rengeteg problémája, gondja van, melyet nem is olyan nehéz lenne
megoldani, csak ahogy szokás mondani „egyedül nem megy”. Önfegyelemre erősen
tanítottam magam, de nem engedtem sosem, hogy elsivárosodjak. Meghallgattam sok
ember problémáját, gondját, ezeket értékeltem, elemeztem, és mindig próbáltam
elfogulatlan, racionális választ adni, ha kérdeztek. Néhány év alatt már
elmondhattam, szinte mindenhez értek. A saját lábamon képes vagyok megállni, és
a társadalom hasznos tagja lenni, ellentétben sok fiatallal, akik azt hiszik,
hogy eltelt rajtuk az idő, így ők tökéletesek is. Senki sem az. Példának
említeném az első munkahelyem.
Kis szegény vállalatnál kezdtem,
földmunkásként. A testi adottságaim nem ennek kedveztek, de sikerült próbaidőt
kicsikarnom. A próbaidőm letelt, maradtam, majd én magam is észrevettem, hogy
titokban figyeltet a főnököm, nem látott még olyan alkalmazottat, ki ingyen
segít a munkatársának, akit szinte nem is ismer. Egy hónap után behívott
beszélgetni magához. Sok semmit mondó kérdésekkel próbálkozott. Én rögtön
rátértem a lényegre, amit valójában akart tudni, ezzel kellemes meglepetést
okozva neki. Fizetésemelést kínált, és nehézgépkezelőkhöz osztott be. Gyorsan
tanulásomat, gondolkodásomat és pontosságomat kihasználva egyre kényelmesebb,
de egyre feladatteljesebb munkákhoz lettem beosztva. Példának okáért a tanári
ajtaja mögött a felszerelt kis vízmelegítőt, vagy a kollégiumban felszerelt
mosdót. Legvégül a titkárnő helyére kerültem be, mert alkalmi munkásként
kevesebbet kellett nekem fizetni, és a feladatot ugyanúgy el tudtam végezni.
Két és fél hónap elteltével mégjobban értettem azokhoz a szakmákhoz, melyekhez
be lettem osztva. Szívesen maradtam volna, de számomra kezdődött az iskola. A
következő év nyári szünetére is vártak vissza. Nem csak a főnököm, a
munkatársaim is. Valahogy mindenkihez tudtam igazodni, alkalmazkodni, így
mindenkinek kellemes volt a társaságom, és az övék is nekem. Sajnos a cég a
következő tanév végére megszűnt, így nem dolgozhattam újra együtt a
„veteránokkal”.
Annak
ellenére, hogy nem tudtam újra ott dolgozni, sikernek éreztem a munkaidőmet.
Mégtöbb hasznos dolgot tanultam, elégedettek voltak velem, mint alkalmazott,
munkatárs és már barát, pedig ez a mai világban kihalófélben van. Mégsem vagyok
megelégedve a sikerrel, de tudom, ez is előbbre visz egy lépéssel, mint az úton
talált apró.
írta: Gomba4u
